2015. január 31., szombat

7.rész

Reggel mosolyogva keltem 6 órát aludtam és volt 20 percem elkészülni. Carlos megígérte, hogy elvisz a suliba így lesz teljes a meglepetés.
-Jó reggelt.-Köszönt Alexa majd egy bögre kávét nyújtott felém.
-Jó reggelt. Ez itt?-Kérdeztem a kávéra mutatva.
-Nehéz napod lesz. Idd csak meg.-Mosolygott Lexa.
-Köszönöm.-Kortyoltam a kávét.
-Idd meg gyorsan mennünk kell.-Szólt rám Los. Kihörpintettem az utosó korty kávét is. Majd kisiettem Carlos után a kocsihoz. Beültem hátra magam mellé rakva a táskám és már indultunk is. Izgultam, mintha első napom lett volna. Elköszöntem Lostól majd a suli felé indultam. Hátra fordulva láttam egy pillanatra Lilit és Davet, az utóbbi épp a telefonján pötyögött. Kicsit később a telefonom rezegni kezdett. Bementem a lánymosdóba , az első wc fülkébe mentem. Bezártam az ajtót s a wc tetejét lehajtottam s ráültem. Mosolyogva olvastam smsét. Niki és Viki jött be a mosdóba.
-Szerinted a tegnapi csak színjáték volt hármójuk között?-Kérdezte Viki Nikit.
-Remélem, mert Ricsi csak az enyém. Dave jobban illik ahhoz a Lilihez vagy kihez.-Mondta Niki.
-És Nastya?-Kérdezett újból Viki.
-Nem érdekel, jobb helyen van Los Angelesbe. Nem keveri a levegőt itt nekünk. -Mondta Niki nevetve. Csupa gúny volt a hanglejtése. Mikor hallottam, hogy kimentek elindultam én is. Mivel én tudtam, hogy töri helyett osztályfőnöki lesz így a tanárihoz mentem és vártam az osztályfőnököm.
-Jó reggelt tanár úr.-Köszöntem mikor kilépett a tanáriból.
-Nastya, minőmeglepetés hogy-hogy itt?-Kérdezte mosolyogva.
-Beszéltem apával. Ezt a félévet itt töltöm.-Mosolyogtam folymatosan.
-Ez csodás! Menny előre.-Nyitotta ki előttem a terem ajtót.
-Köszönöm.-Léptem be a terembe. Mindenki csodálkozva nézett rám. Leültem a helyemre,majd a tanárurat hallgattam. Pisszegés miatt figyeltem fel a rajzolásból mire Dave és Ricsi kérdő pillantásával találtam magam szemben.
-Ricsi és Dávid figyeljetek! Nem mondom el mégegyszer. Szünetben kérdezzétek meg valamelyik osztály társatokat a kirándulás dátumáról és részleteiről.-Szólt az osztályfőnök a fiúkra.- Nastya remélem az osztály kiránduláson velünk tartasz.-Mosolygott rám az osztály főnök.
-Tanár úr igazat szólva nem tudom,hogy maradhatok e addig. Hisz az én sulimban kezdődik,majd a szallagavató elő készületei és nekem is ott kell lennem. De mindent pegpróbálok megtenni, hogy ezzel az osztállyal legyek akkor.-Mosolyogtam én is.
-Rendben. Mennyetek, vége az órának.-Mondta az osztályfőnök és abban a pillanatban megszólalt a csengő. Dave és Ricsi rögtön a padomhoz jött.
-Nem Los Angelesben kéne lenned?-Jött oda Niki és Viki is.
-De, ott kéne lennem ha nem én döntök az életemről.-Mondtam komoran.
-Hali. Dave gyere kicsit.-Szólt be a terembe Lili. Dave rám nézett és a kezét nyújtotta felém. Felálltam kicsit arrébb löktem Nikiéket majd rákulcsolva az ujjaim az övére elindultunk kifelé a teremből. Mikor kiértünk Lili a folyosón lévő padon ült telefonját szorongatva a kezébe. Pár lépéssel előbb álltam meg Dave pedig leült mellé.
-Mi a baj?-Kérdezte Lilit Dave 
-Nem válaszol az sms-re.-Mondta szomorúan majd megnéztem a telefonomat egy üzenet feladója:Lillus. Mosolyogva válaszoltam neki hogy jól vagyok épp suliban ülök és hogy csini a csukája.
-Mi? Honnan tudja milyen cipőm van?-Kérdezte Lili Davet nézve. Mosolyogva léptem  oda hozzájuk. Lili rám nézett majd visongva a nyakamba ugrott.
-Szia Lili. Igen itt vagyok. Ne visíts a fülembe-Toltam el magamtól nevetve.
-Hogy-hogy itt vagy?-Kérdezte mosolyogva.
-Alakítom az életem.-Vontam vállat mosolyogva.
-Olyan jó, hogy itt vagy.-Ölelt át ismét. Leültem Dave ölébe Lili pedig mellénk. Mosolyogva figyeltük egymást.
-Gyerekek, gyerünk. Miért nem vagytok még átöltözve?-Állt meg előttünk a tesitanár.
-Máris tanár úr.-Álltunk fel egyszerre.
-Nastya minőcsoda, hogy látlak.-Mosolygott a tesitanár. 
-Nem csoda csak egy egyszerű döntés amit én hoztam.-Mosolyogtam a tanárurra.
-Értem. Na egy-kettő öltözni.-Nézett ránk szúrós tekintettel. Nevetve indultunk el a tesicuccunkkal az öltözőkbe. Tesiórát végig bohócgodta Lili és egy srác akiről kiderült, hogy a neve Roland. Roli Lili osztály és padtársa. Jó volt nézni ahogy hülyéskedtek. Jót szeretnék Lilinek, ezért tesi után  felkerestem Rolandot.

-Roland kérlek várj!-Szóltam utánna mielött kiment volna az udvarra a haverjaival.
-Szia Nastya. Mondjad.-Állt meg az ajtóban.
-Mizu veled és Lilivel?-Tértem a lényegre.
-Jó fej lány, de nem hiszem hogy ő is úgy tekint rám ahogy én rá. Így várok amíg jelet kapok.-Mondta Roli. Közben én írtam egy üzit Lilinek, hogy Roland beszélni szeretne vele. Kicsit később megjelent az ajtónál nagy mosollyal az arcán.
-Beszélj vele. Ott jön.-Mosolyogtam Rolira. Lili mikor oda ért hozzánk én elmentem megkerestem Davet. Mikor megtaláltam lefagyott a mosoly az arcomról. Sarkon fordultam közben írtam egy sms-t Carlosnak, hogy jöjjön és kérjen el a suliból.  A mosdó felé vettem az irányt. Niki és Viki épp röhögcsélve léptek ki rám néztek  és jobban röhögni kezdtek. A mosdóban megmostam az arcom és próbáltam felfogni azt amit láttam a teremben. Carlos írt, hogy a suli előtt vár már volt az igazgatónál.  Berohantam a terembe a táskámért,  majd ki a suliból.  A kocsiban nem csak Los ült hanem Loren is.  

-Sziasztok. -Ültem be hátra. 
-Szia. Figyelj mindent tudok.  Lana mindent elmondott másnap. -Fordult hátra Lori. 
-Rendben.  Carlos mennyünk haza. -Mondtam a sulit nézve.  A termünk ablakában megláttam Davet. Lehajtottam a fejem s vártam,  hogy haza érjünk. 
-Loren a szembe lévő szobában van.  Logan és Liz elutaztak nyaralójukba és Lori idejött. -Avatott be Carlos a részletekbe miután bementünk a házba. 
-Rendben.  Én most felmegyek. -Mondtam azzal a szobámba mentem.  Becsuktam magam  mögött az ajtót és elkapott a sírás. Pár perccel később kopogott valaki az ajtómon.
-Nastya Lori vagyok. Minden rendben?-Kérdezte kopogva.
-Egy pillanat és kinyitom az ajtót.-Mondtam reketten majd a tükörhöz mentem lemostam a sminkem sminklemosóval. Ezek után az ajtóhoz léptem és kinyitottam.

-Bemehetek?-Kérdezte mosolyogva.
-Persze gyere.Figyelj mikor  Lana elmondta az igazat haragudtál rám?-Kérdeztem becsukva Lori után az ajtót.
-Nem, nem harugudtam rád és most sem haragszom. Megértem te lennél a leghíresebb az LA-i sulidban ha nem lenne ott az az irritáló lány. Lana, hogy tudott mellé szegülni. Mintha azt várta volna, hogy elmenny és akkor ellened forduljon.-Ült le az ágyamra.
-Értem. Tudod akivel Lana együtt van...-Kezdtem bele de elcsuklott a hangom.
-Tudom. Az a srác a te barátod volt. De Nastya mi a baj most?-Kérdezte kétségbe esett arccal.
-Ma megint megcsaltak. Csak nem úgy ahogy John. Ő leveküdt Lanával. Dave csókolózott egy felsőbb évessel. Melyikünket bolondította? Engem vagy a felsőst?-Kérdeztem könnyezve.
-Sajnálom.-Ölelt meg Loren.
-Én azt sajnálom, hogy legelsőnek hazudtam neked. Meg azt hogy összejöttem Dáviddal.-Öleltem vissza.
-Megbocsájtottam már akkor mikor elkövetted.-Mondta mosolyogva.
-Anyukád is ilyen? Ilyen kedves, mert ha jól tudom Liz Honey az anyukád.-Emlékeztem fel a nevet anya történeteiből.
-Igen, ő az. Énekes. Csak én nem lehetek a családban énekes.-Mondta elszomorodva.
-Egyszer az leszel hidj nekem.-Mosolyogtam rá.
-Van egy ötletem. A veled történtekhez. Add vissza Davenek azt amit te kaptál tőle. Égesd be, szivasd meg.-Mondta komoly arccal.
-Nem tehetem ezt vele.-Mondtam elkomolyodva.
-Ő is ezt tette veled. -Mondta komoran.
-De én nem ő vagyok, hogy összetörjem mások szívét.-Mondtam könnyezve.
-Tudom, tudom.-Mondts mosolyogva.-Akkor mit tervezel?
-Semmit. Majd minden jön magától a megfelelő pillanatban.-Mosolyogtam a könnyeimet törölve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése