2013. augusztus 27., kedd

32.rész

$$$$ EKÖZBEN A RANDIN $$$$
*Jo szemszöge*
James egy étterembe vitt. 
-Ez csodás.-Mondtam mikor beléptünk.
-És képzeld az este csak mi ketten eszünk itt.-Mondta mosolyogva.
-Ezt hogy intézted el?-Kérdeztem.
-Énekes vagyok szivi.-Mondta.
-Tudom.-Mondtam mosolyogva. Hisz ez mellett a srác mellett nem lehet mást csinálni csak mosolyogni. Leültünk majd rendeltünk.
-És hogy tetszik eddig LA?-Kérdezte.
-Hát még csak második napja vagyok itt és nem nagyon láttam belőle semmit.-Mondtam.
-Akkor a vacsi utáni program is megvan.-Mondta.
-És mi lesz az?-Kérdeztem.
-Megnézzük Los Angeles-t. Egy lovas hintón végig megyünk az utcákon.-Mondta és már bele gondolva is gyönyörű. Itt vagyok álmaim városában és álmaim pasijával. Mi lehetne ennél jobb?  Kihozták a rendelést és megvacsoráztunk. Közben nagyon sokat viccelődtünk és nevetgéltünk. A desszert is finom volt. Mikor végeztünk James fizetett és ahogy eltervezte egy lovashintón elindultunk a városba. A lovas kocsi is jókat nevettünk. Úgy 10 óra körül kocsiba ültünk és a tudtom szerint haza felé mentünk. De mégse. A Hollywood felirathoz vitt. Gyönyörű volt.

-James ez csodás.-Mondtam a várost csodálva.
-Neked bármit.-Mondta.
-Akkor mennyünk haza. Légyszí. Tudom hogy nem erre számítottál de már fáradt vagyok és szeretnék haza menni.-Mondtam könyörögve.

-Rendben mennyünk. De még sétálunk egyet előtte.-Mondta mosolyogva.
-Rendben.-Egyeztem bele majd sétálni mentünk. Út közben egy lánnyal találkoztunk.
-Szia én Demi vagyok.-Mutatkozott be.
-Én Johanna.-Mondtam.
-Jó. Na most már mehetsz. Ne zavarj engem és a pasim.-Mondta és megcsókolta James-t.
-Hazudtál nekem. Tényleg bármit megteszel nekem? Akkor hagyj békén.-Mondtam dühösen James-nek és sírva elszaladtam. Mikor úgy láttam elég messze vagyok tőlük felhívtam Bellát.
-Szia Bella. Eltudnál jönni értem?-Kérdeztem szipogva.
-Persze. Hol vagy?-Kérdezett.
-Nem messze a Hollywood felirattól. Majd a kocsiba mindent elmesélek.-Mondtam majd kinyomtam. És vártam Bellát. Kevesebb mint fél óra múlva ott állt a kocsijával előttem. Beszálltam és rögtön megöleltem.
-Na akkor mesélj mi is történt?-Kérdezte.
-Az egész este csodás volt az étterem a lovaskocsikázás a városban majd fent a feliratnál. Majd mondtam hogy mennyünk haza mert fáradt vagyok már. És mondta hogy rendben de előtte még sétáljunk egyet. Belementem majd jött Demi és mondta a bemutatkozás után hogy mehetek onnan mert zavarom őt és a pasiját és megcsókolta.-Mondtam és újból sírni kezdtem.
-Akkor irány haza.-Mondta és teljes gázzal haza mentünk.-Menny be és ne szólj semmit 10 perc és fent leszek a szobádban. Oké?-Kérdezte.
-Igen.-Mondtam majd berohantam fel a lépcsőn egyenest a szobámba. Egyenesen az ágyamig. Majd fogtam magam és arccal előre eldőltem mint egy kivágott fa és úgy sírtam. Nagy nehezen erőt vettem magamon és felvettem egy melegítő gatyát és egy szétnyúlt pólót. És visszadőltem az ágyra. Bella a mondott 10 perc után jött is. De nem egyedül... 2 doboz fagyi kíséretével jött be.

-Nézd mit hoztam neked.-Mutatott a fagyira.
-Fagyiiiii! Van csokis?-Kérdeztem.
-Csak az van.-Mondta majd lerakta az ágyra mind a két dobozt és hozzá egy kanalat. Én rögtön felbontottam az egyik dobozt és szó szerint falni kezdtem a fagyit.
-Nyugi. Lassabban. Nem akarom hogy fagyiba fulladj.-Mondta Bell.
-Tudod milyen rossz amikor valaki azt mondja hogy nem nincs barátnőm aztán elhív randira és az exe vagy éppen a letagadott barátnő megjelenik és lesmárolja azt a srácot aki úgymond az életed egyik felét?-Kérdeztem könnyes szemmel.

-Nem. Mivel én ezt nem élhettem át. De ami velem történt se valami tündér mese. James haza küldött Magyarországra azért mert megváltoztam és egy búcsú csókkal szakított velem.-Mondta és ő is könnyezni kezdett.
-Fagyit?-Kérdeztem. Nem válaszolt csak elővett egy másik kanalat és kibontotta a másik dobozt majd enni kezdte.

-Barátnők vagyunk?-Kérdezte Bell.
-Ne hülyéskedj. Többek mint barátok.-Mondtam majd letettük a fagyis dobozokat és megöleltük egymást.-Köszönöm hogy itt vagy nekem.-Mondtam.
-Hisz megígértem Edward-nak hogy figyelek rád és rajtad tartom a szemem.-Mondta majd vissza tétünk a fagyi majszoláshoz. 20 percig tartott a fagyink közbe beszélgettünk és eszembe se jutott mostanáig.

-Tudod mit? Szembe nézek vele és megmutatom neki nélküle is boldog vagyok.-Álltam fel az ágyról.
-Na ez a beszéd csajszi. És hova mész bulizni?-Kérdezte Bella.
-Nélküled? Sehova.-Mondtam mosolyogva.
-Akkor ma nem mész buliba.-Mondta mosolyogva.
-Na légyszíí. Ne akard hogy sikítsak.-Mondtam fenyegetően.
-Na jól van öltözz én is mindjárt kész leszek.-Mondta majd elment és vitte magával a dobozokat is.

20 perc múlva már a bulihelyszín felé sétáltunk. Amikor megláttam James-t.
-Bella még sincs kedvem bulizni. Mennyünk haza.-Kérleltem.
-Rendben.-Mondta majd egy lépéssel megfordultunk és elindultunk haza. Mikor haza értünk egy szó nélkül mentem fel a szobámba. Kár hogy pont James szobája mellett van az én szobám. Beérve a szobámba sírni kezdtem. Teljesen összetört a történtek. Beállítottam a gépemet és időzítőre állítottam  és ez a kép lett a végeredmény:

,,Bocsi hogy lemondtam a bulit. @mesebella ,,

*Bella szemszöge*
Nem sokkal később miután haza értünk James is haza ért.
-Tudod te mit tettél?-Kérdeztem ahogy belépett az ajtón.
-Tudom.-Mondta.
-Tényleg? És mennyire érzed át?-Kérdeztem ismét.
-Fogd fel nem számítottam arra hogy Demi megjelenik és elküldi őt majd lesmárol. -Mondta.
-Hála neked összetörted.-Mondtam egyre dühösebben.

-Jó szivem nyugi. Inkább menny pihenj egy kicsit.-Jött oda Carlos.
-Rendben.-Mondtam majd felmentem Jo-hoz.-Szia csajszi.-Nyitottam be hozzá.
-Szia.-Mondta unottan és sírós hangon.
-Hogy vagy?-Kérdeztem.
-Nem valami fényesen. De mi az hogy hazudott nekem?-Kérdezte.

-Nem tudom. De nekem azt mondta hogy fogalma se volt az egészről.-Mondtam.
-Aha.Akkor gyere és kérdezzük meg.-Mondta majd megragadta a kezem és lehúzott a nappaliba ahol ott ült James és Carlos. A többiek már aludtak.

*Jo szemszöge*
-Szia James. Milyen volt a csók Demivel? És milyen volt hazudni nekem?-Kérdeztem egy erőltetett meg is igaz mosollyal.
-Nem hazudtam neked. Fogalmam se volt hogy megfog jelenni és elküld téged majd megcsókol.-Mondta.

-Tudod mennyire rosszul esett nekem? Igen nem járunk meg semmi de olyan mintha megcsaltál volna az első nap után.-Mondtam.
-Ne. Ne. Ne.-Mondta folyamatosan Bella mögöttem.
-Mi a baj?-Kérdeztem.
-Ezt tette velem is. Amikor összejöttünk még az nap este láttam őt csókolózni Demi-vel és én barom megbocsájtottam neki.-Mondta.

-De ugye nem akarod az emlékeid újból megtörténté tenni,-Kérdeztem James-re nézve.
-Nem. Soha.-Mondta nem tudtam megállni hogy haragudjak rá ezek után. Teljesen szeretem bármit is csinált ma. De nem omlok a karjaiba. Majd szépen küzd értem.
-Jó én megyek aludni. Jó éjt Bella és Carlos.-Mondtam majd felmentem a szobámba. Felérve elmentem letusolni és felvettem a pizsim majd átadtam magam az álmaimnak.

1 megjegyzés:

  1. Uhh az eleje nagyon jó, amíg Demi be nem jött a képbe. xdd Demi-t leütöm xddddd

    VálaszTörlés