24.rész

-Nem nagyon. Csak a kérésed miatt nem beszélek Dávid szüleivel. Hisz ha neked úgy jó akkor legyen amit szeretnél.-Mosolygott rám.
-Köszönöm.-Mosolyogtam vissza.
-Menny fel Oliver nagyon akar veled beszélni.-Mondta nevetve.
-De én nem szeretnék vele beszélni.-Mondtam elkomolyodva.
-Fontos dologról lehet szó.- Váltott Los is komolyra.
-Jó rendben. Meghallgatom mit szeretne.-Szálltam le a pultról majd Oli szobájába mentem.
-Azt hittem nem fogsz jönni.-Nézett rám mikor beléptem az ajtón.
-Amit tettél utána nem is akartam jönni. Carlos vett rá, hogy jöjjek fel hozzád.-Mondtam leülve mellé az ágyra.
-Sajnálom,hogy elmondtam, ki kellett adnom magamból azt,hogy bántottak.-Mondta feszülten.
-Miért? Nem vagy senkim.-Mondtam a szám elé kapva kezem.
-Pedig reméltem, hogy lehetek valakid.-Mondta miközben megfogta a kezem.
-Oliver ezt nem most kéne megtárgyalnunk. Egy napja ismerjük egymást.-Mondtam elhúzva a kezem.
-Hidd el ha elkezdjük akkor minden jó lesz. És akkor jobban megismerjük egymást. Nem hiszel az első látásra szerelemben?-Kérdezte könyörgően.
-Ami az illeti nem.-Hazudtam, hisz anno Ricsit is első látásra szerettem meg.
-Kérlek csak egy esélyt.-Térdelt le elém.
-Sajnálom Oliver de nem.-Hunytam le a szemem.
-Nastya-Nézett rám csillogó szemekkel.
-Oliver nincs miről beszélni már. Sajnálom.-Mondtam azzal kimentem a szobából. Nagy levegőt véve lementem a nappaliba.
-Na mizu?-Kérdezte Carlos.
-Semmi.-Mondtam leülve a fotelbe.
-Látom, hogy valami nem oké.- Mondta arcomat kémlelve.
-Nagyon ki szeretnéd belőlem húzni, hogy mit mondott igaz?-Kérdeztem kínosan elmosolyodva.
-Igen.-Nevette el magát.
-Majd elmondom négyszemközt ha annyira érdekel.-Tekintettem lezártnak a beszélgetést.
-De mi is szeretnénk tudni.-Mondta Lucy.
-Sajnálom akkor inkább senkinek nem mondom el.-Mosolyogtam rájuk.
-Sziasztok.-Jött le Oliver is a nappaliba. Láttam a szemein, hogy pirosak hiába nem nézett rám.
-Oliver beszélnünk kell.-Mondtam neki mire hirtelen rám nézett.
-Nincs miről beszélnünk.-Nevette el magát.
-Nastya gyere velem.-Állt el a kanapéról Carlos.
-Hova megyünk?-Kérdeztem.
-Kinézünk a kertbe.-Mondta és elindultunk a hátsó ajtó felé.
-Miről szeretnél beszélni?-Kérdeztem amint elértünk a medencéhez.
-Mi történt fent?-Kérdezte az ajtó felé nézve.
-Elutasítottam.- Mondtam suttogva.
-Megkért, hogy legyél a barátnője?-Értetlenkedett Los.
-Igen, de én nem szeretnék tőle semmit.
-Egyenlőre, láttam, hogy hogy néztél rá amikor lejött.-Mondta és sajnos igaza van.
-Alig ismerem.-Védtem az álláspontomat.
-Megvédett Dáviddal szemben. Nem bizonyított eleget?-Fürkészte az arcom.
-De igen, csak nem szeretnék csalódni megint.-Mondtam a földet nézve.
-Minden kapcsolat csalódásokkal jár.-Mondta elhalkulva.
-Ez mire érted?-Kérdeztem.
-Tudod mit? Cselekedj úgy ahogy szeretnél. Nem szólok bele.-Monda lehangoltan.
-Carlos mi a baj? Mire érted ezt?-Kérdeztem.
-Hagyjuk.-Mondta hátat fordítva nekem.
-Belláról van szó igaz?-Kérdeztem mire szembe fordult velem idegesen.
-Ebben a házban többé ezt a nevet senki nem ejtheti ki a száján.-Mondta majd lehajtotta a fejét. Nem szóltam semmit csak megöleltem.
-Sajnálom.
-Ne sajnáld. Hagyjuk, inkább mennyünk be.-Mondta majd elindult az ajtó felé. 
-Én még maradok egy kicsit.-Mondtam majd leültem a kerti padra.
-Mond csak, szabad ez a hely melletted?-Kérdezte Oliver elém állva.
-Persze. Mond, hogy nem azért piros a szemed mert...-Kezdtem bele de közbe vágott.
-Nem attól piros mint amire gondolsz.-Mondta majd leült mellém.
-Akkor mitől?-Kérdeztem az arcát kémlelve.
-Csak allergia.-Mondta lehajtva a fejét.
-Mégis mire vagy allergiás novemberben? Várj, te sírtál?-Kérdeztem megfogva a kezét.
-Látom lekövetkeztettél.-Nevette le magát kínosan.
-Azért mert nemet mondtam?-Kérdeztem rá félve.
-Dehogy... Na jó csak egy részben.-Mondta rám nézve.
-Mi a baj még?-Kérdeztem.
-Csak nem úgy alakulnak a dolgok ahogy szeretném.-Mondta majd megszólalt a telefonja.
-Nem veszed fel?-Tettem fel újabb kérdést.
-Nem, ma már egyszer felvettem és ez lett belőle.-Mondta majd kikapcsolta a mobilját. Nem  szóltunk egymáshoz. Hosszú percek voltak ahogy ültünk egymás mellett elmélyedve a gondolatainkban. Ezt a csendet mobilom zaja zavarta meg.
-Fel kéne vennem nem igaz?-Kérdeztem leginkább magamtól. Oli rá nézett a képernyőre amin ,,Apa"  felirat virított.
-Nem kéne hanem fel kell venned.-Mondta majd felállt mellőlem és bement.
-Háló?-Szóltam bele a telefonba lecsukott szemmel.
-Nastya, hála az égnek.-Hallottam James hangját.
-Mi a baj?-Kérdeztem nagyokat lélegezve.
-Sajnálom amit mondtam neked pár nappal ezelőtt.-Mondta mire könny szökött a szemembe.
-Apa én sajnálom az egészet.-Szipogtam a telefonba.
-Kicsim ne sírj. Haza jöhetsz ha szeretnél.-Mondta mire utat törtek könnyeim.
-Szeretnék, de az iskola.-Mondtam a szemem törölgetve.
-Kicsim megértem. Szólj majd a suli végén, hogy mikor jönnél haza és én itt várlak.-Mondta és hallottam hangján,hogy mosolyog.
-Apa szeretlek.-Suttogtam a készüléknek.
-Én is szeretlek Nastya.-Mondta majd letettem. Felnéztem az ég felé és megkönnyebbülve utat engedve könnyeimnek néztem a sötét égboltot nézve.